Múlt héten a sherwoodi erdőben jártam (Robin Hoodot nem láttam), Nottingham felett kettővel, ahol az otthon kupafutamnak megfelelő versenyt tartották. 5 verseny alatt aki a legtöbb pontot gyűjti, az nyer, elég egyszerű.

Ismét volt két útitársam, ezúttal Bea és Balázs, akik ezúttal a versenyre is velem tartottak, nem csak a legközelebbi városba néztek be, mint múltkor Dimiék.

Reggel elég korán érkeztünk, így pont elkaptuk az első rajtokat, ahol az összes női versenyző és a juniorok rajtoltak. Először egy a pálya egyetlen izgalmas szakaszára mentünk, ahol egy elég vastag fadarabon kellett átugratni/átgurulni/áttolni, kinek vérmérséklete és tudása alapján. Az fenti képben az a legmókásabb, hogy ez volt a legelső kép, amit ott csináltam, különösebb nekikészülés nélkül, utána persze csak hosszas kísérletezés után találtam olyan beállításokat, amik tetszettek.

Azt már korábban is olvastam, hogy a pálya gyors és nincsenek benne durva emelkedők vagy lejtők, de arra nem számítottam, hogy ennyire könnyű lesz. Nem a fenti fadarabot leszámítva se technikás, se szivatós részek nem voltak, gyors, lapos, döngölt talajú pálya volt, így az eredeti körszámot megtoldották a legtöbb korosztályban, hogy kijöjjön a szükséges versenyzési idő a végén.

Az unalmas pálya okán nagyjából mindehol kiszámítható volt, hogy melyik íven fognak menni a versenyzők, nem nagyon volt értelme variálniuk. A lenti képen egy (nekik) balos kanyart akarnak a srácok bevenni, valamiért azonban ők úgy gondolták (egyedüliként aznap), hogy ehhez megkerülik a nagy fenyőt, aminek a tövében raktam le a vakut. Pár gondolattal az exponálás után fogtam fel, hogy mindjárt nekimegy a vakunak, de szerencsére valahogy ki tudta kerülni.

Gyönyörű napsütéses idő volt, 14-15 fok, ideális bringás és fotózós idő, igaz, a vaku néha elkelt egy kis derítésre a félig szembejövő napsütés miatt.

Miközben én az egyik vázat használtam, odaadtam Beának a másik vázamat, hadd játsszon vele. Az egyik képe nagyon tetszett, nagyjából hasonló volt, mint a fenti, csak bringás sötét volt azon. Így gyorsan felraktam a vakut az állványra és vártam. Kb. a harmadik bringásnál sikerült eltalálni a megfelelő erősséget és irányt a vakunál, ez lett belőle, köszi Bea az ötletet.

Kedvenc megoldásom - avagy szegény ember vízzel főz. Mivel csak egy vakut tudok vezérelni egyelőre, sokszor próbálok azzal játszani, hogy az egyik oldalról a nap világít, a másik oldalról pedig a vaku - ez történt a fenti esetben is. Van, amikor tökéletesen sikerült (mint ezen a képen), van, amikor nem igazán. A fenti képen ugye más a két fényforrás színhőmérséklete (vaku vs. nap), így szegény srác egyik oldala hidegebb, kékesebb, mint a másik. Két lehetőség van ilyenkor: vagy állítunk a Nap kelvin értékén vagy teszünk egy CTO színmódosítót a vakura. Az utóbbi nyilván egyszerübb valamivel.

Újabb fontos dolgot tanultam. Elég régóta csinálom ezt a bringafotós dolgot, de a pánolós képeknél az esetek 99%-ban csak a téma közepe sikerül élesre, ami azt jelenti, hogy a bringás feje legtöbbször életlen. A fenti képennél azonban kicsit derítettem a vakuval és a jelek szerint ez pont elég volt ahhoz, hogy éles legyen a srác feje is. Most arról ne beszéljünk, hogy mit szólhatott ahhoz, hogy az ugrató közepén szembevillantja valaki.

Sok év bringázás után sem értem egészen pontosan, hogy mi hajt embereket pontosan, hogy őrültségeket csináljanak. Nekem legalábbis őrültségnek tűnt 4 kört letekerni - ugyanis az első kör elején a szemünk előtt esett a srác olyan szerencsétlenül, hogy pont a nyerge tört le. A fenti kép az utolsó körben készült, nem adta fel, végigment, a kudos jár neki mindenképpen. Nem mellesleg eszembe jutott Parti Andris is, aki a 2006-os Bajnokságot úgy nyerte meg, hogy az utolsó két körben nem volt nyerge.

Az elitek versenye még az unalmas pálya ellenére is élvezetes volt, mert nyolc körön keresztül ment együtt 5-8 bringás, bolyban, mintha egy vonatot néztünk volna, elég impresszív látvány volt.

A fentiekből kifolyólag mindenki sprintbefutóra számított, de végül Jody Crawforth pár másodperccel elhúzott attól az Oli Beckingsale-től, akit néhány éve otthon is láthattunk a pilisborosjenői kupafutamon.

Technikai okokból nem tudtunk ottmaradni a seniorok versenyére, így egy gyors nottinghami ebéd után indultunk is vissza Londonba a nagyon csúnyán összeszart autóval - rossz fa alá parkolhattam, ennek köszönhetően ugyanis az autó hátsó részét gyakorlatilag összefüggő szarréteg borította, nem tudom, milyen madarak lehettek ezek, de hogy valami nem volt rendben az emésztésükkel, az is biztos.