A női verseny utáni szünet persze a szokásos rohanással telt, úgyhogy nem sok időm maradt visszamenni a pályára. Megint jól jött tehát a shuttle szolgáltatás, amit megint igénybe vettem
Mondták, hogy van pár látványos DH rész a pálya azon részén, ahol nem jártam korábban, úgyhogy oda kértem a fuvart. A hegyoldallal szemben a pálya egy másik szakasza és a tegnapi 4X pálya volt látható. Az előtérben látható darun tv kamerák voltak, mondjuk ott sem lettem volna operatőr, mert konkrétan ki voltak lógatva a szakadék fölé.

Ezután megkerestem a korábban említett DH szakaszt, amely valóban elég impresszív volt a maga meredekségével és a rengeteg gyökér miatt. Végül az alsó része mellett döntöttem. Ideje volt ismét megpróbálkozni a két vakus felállással, úgyhogy az egyik vakut letettem a kamerától és a pályától balra, egy rendes állványra, hogy a bringásokat nagyjábó fejmagasságban kapja el a fény, félig szemből. A másik vakut kicsit mögéjuk raktam, a szintkülönbség miatt itt szerencsére elég volt a Gorillapod, nem mintha lett volna egy másik állványom. Minden szépnek és kereknek tűnt, a fókusz beállítva egy pontra, jöhetnek a versenyzők. Jöttek is, de én elrontottam, mint utólag kiderült. Rossz helyre raktam a manuális fókuszt, ettől az összes kép életlen lett, vagyis inkább a lényeg lett életlen, a háttérben levő sötét bringás persze éles lett. Király.

Ennek ellenére maradtam, mert az elképzelésemet továbbra is jónak tartottam, csak a kivitelezésbe csúszott egy kis hiba. Nagyon izgultam, hogy el ne rontsam a következő körben, szerencsére ezúttal kiadta: az első, Julien Absolont ábrázoló képemre vagyok talán legbüszkébb idén eddig.

Ezek után visszamentem arra a helyre, ahol lányokat fotóztam délelőtt. Mire ideértem, már egyből jöttek a versenyzők, nem volt időm tökölni a vakukkal, úgyhogy csak feldobtam a vázra és lőttem. Kétségtelenül Manuel Fumicnak volt a legvagányabb napszemüvege.

Követve a délelőtti mintát, mentem át a közeli mászásra, ahol jöttek a biztonsági képek. Az egyik bringást már messziről meg lehetett ismerni, a helyi hős, Filip Meirhaeghe volt, aki bejelentette korábban, hogy az idény végén vissza fog vonulni, így ez volt az utolsó versenye Houffalize-ben. Ennek megfelelően a tömeg végig hatalmas tapssal és hangzavarral buzdította, amerre csak járt a pályán.

Lassan elindultam vissza, a célhoz, amikor az egyik gyors lejtős részen fogtam magam, megálltam és próbálkoztam még egy kicsit. Szerintem nem rossz eredménnyel.

Ennek köszönhetően persze nem értem oda időben a célhoz, így csak távolról tudtam fotózni az eredményhirdetést.

Véget ért hát ez a hétvége is, mármint a versenyzőknek, nekem még hátravolt egy 8 órás vezetés és kompolás vissza, Londonba, de ez már egy másik sztori.