A junior versenyek után kiugrottam Andrishoz Bastogne-ba, beszélgettünk kicsit, majd hódolva rég elmúlt hadtörténeti mániámnak, fotózkodtam egy emléktank előtt. 15 évvel ezelőtt az év élménye lett volna, így múlik el a világ dicsősége.

Mire visszaértem a versenyközpontba, már javában gyakoroltak a 4X-osok. A pályánk az alsó szakaszán kerestem egy helyet és némi nézelődés után sikerült is találni egy igéretes pontot. Szinte egyből megcsináltam, amit kigondoltam.

Mivel folyamatosan sötétedett, arra gondoltam, hogy kicsit még lehetne javítani a dolgon, ha a kanyarból kijövős részre tennék egy vakut. A fő fényt továbbra is a nap adná, de szépen meg lenne világítva az arcuk is. Némi próbálgatás után sikerült meglett ez a kép is.

Újabb helyet kerestem, de messzire nem mentem. A fent látható kanyar után jött egy közepes ugrató, ahova elég nagy sebességgel érkeztek meg, így majdnem mindenki ugratott. Leraktam az aljába egy vakut és kicsit lejjebb mentem. Ahogy egyre inkább sötétedett, egyre inkább jött elő az a kép, amit látni szerettem volna. Itt éppen a később ezüstérmes Dan Atherton ugrik valamelyik elődöntőben.

Az ugrató után jött egy kanyar és még több ugrató (a pályán átlag 25%-os volt a lejtés). Kitaláljátok, mit történt? Igen, leraktam a vakut, kicsit odébb mentem és vártam. Egyre sötétebb lett, úgyhogy lassan lehetett látni már a mesterséges megvilágítás lámpáit is. Ez már a vége felé volt, és nem tudtam eldönteni, hogy maradjak itt a legvégéig, vagy próbáljak találni valami mást a döntő két futamra.

A múltkor írta Mark J. Rebilas blogján, hogy mutat pár elrontott képet is, mert mindig csak a jó képet rakja fel és ebből azt hihetné az ember, hogy mindig minden tökéletes. Hát ezt én is eltoltam most. Visszamentem kicsit feljebb, a dupla ugratóra és nagylátószöggel szerettem volna elkapni az ugratást. Hát, a lenti kép lett a legjobb, de az is szar. Szóval benne van a játékban, hogy próbálkozik az ember és nem jön össze.