Ma eljutottam pekingi életszínvonalat jelző számegyenes (ez a szó megvan még valakinek ált. isiből?) két végpontjához, vagy legalábbis ahhoz közel. Az egyik egy nagyon puccos bevásárlóközpont, egy Westend-jellegű plázát kell elképzelni, csak sokkal nagyobb és sokkal több drágakő és elegáns bolt van benne. És nincsenek benne mobiltelefon-előlapokat árusító kis mozgó szigetboltok.

Utána pedig elvetődtem véletlenül egy hutongba, ami a helyi közel- és középtávoli múlt egyik eltűnőben levő jelensége. A hutong olyan városrész, ahol egy-, kétemeletes házacskák sorakoznak egymás mellett szűk utcácskák mentén, a régi középkori városok kicsit modernebb, de nem sokkal higiénikusabb vagy vidámabb megfelelőjeként. Peking rohamos fejlődése folytán pedig tűnik el és építenek helyükre az ingatlanbefektetők 30-40 emeletes lakótornyokat.

A helyiek megosztottak, hogy vajon mit kéne kezdeni a hutongokkal, hiszen van ugyan számos ellenérv a létezésük ellen, viszont mégiscsak hozzátartozik Peking múltjához és lerombolásukkal a (város)történelem egy fontos darabkája fog eltűnni. A neofiták persze ezt nem így látják, az igazság feltehetően valahol középütt van, mint mindig.