Édesapám révén már kiskoromban is érdekelt a fotózás. Aztán a gimis évek alatt megkaptam tőle használatra első gépemet, egy Zenitet. Szerettem, jópár tekercset előttem vele, egészen addig, amíg 2001-ben kimentem életem első mountain bike világkupa futamára, Kaprunba. Vittem négy tekercs filmet, ellőttem mind a 144 kockát, de itthon horror várt, amikor előhivattam a képeket egy kisebb vagyonér. A levehető, kivételesen undorító műbőr tok levett állapotban nem akadályozta meg a fény bejutását a vázba, mivel nem volt tökéletesen szigetelve a váz, így a képek 90%-a tele volt fehér csíkokkal.

Anyád, gondoltam, ment vissza a szülőkhöz a gép, kidobni azért mégsem. Egy évvel később viszont nem bírtam magammal, egész elérhető áruk kezdtett lenni a digitális kameráknak, vettem hát egy kis Fuji kamerát, a Finepix 2800-asat úgy 130 000 forint körüli áron, egy ismerősömnek volt ilyen, elképesztő volt az első találkozás a digitális technikával: nem kell figyelni arra, hányat kattint az ember és még videót fel lehet venni vele!

Így nem nagyon zavart, hogy szinte semmit nem lehet állítani rajta és és mivel hasonló volt az utána következő Finepix 5500-as is (170 000 forint és 2003-at írunk), szépen lassan kezdtem elfelejteni a fotózás technikai alapjait.

Mivel minden fórumon rettentően dicsérték a Canon G2-t, az esedékes váltásnál 2004-ben így az újonnan kijött Canon G5 mellett döntöttem, aminek nagyon sok paramétere volt manuálisan állítható, de mivel addigra már szinte mindent elfelejtettem, nem igazán használtam ezeket. Szerettem, mert jó volt, sokszor jól jött a kihajtható hátsó kijelzője, bár az autófókusz néha picit lassúdad volt.

2005-ben érett meg az idő a DSLR váltásra, a választásom a Canon akkor nemrég kijött EOS 350D-jére esett, amin újra kellett tanulni szinte mindent, már alig emlékeztem, mi az a blende, a mélységélesség és a többiek. Tanulni kiváló gép volt, levetkőzte a 300D gyermekbetegségeit, sok szép helyre elkísért, nehéz szívvel adtam túl rajta, de jó kezekben van, orsike exponál vele ma is nagy örömmel.

2006 karácsonyára leptem meg magam egy 30D-vel, illetve a hozzá való markolattal - még ennek sem elég nagy a jobb oldala, hogy elférjen a rendesen a kezem. Vettem még egy L-es objektívet (Canon 70-200 f/2.8 L) és életem első vakuját és az elmúlt másfél évben boldogan használtam, sokáig nem is tekintettem feljebb. Amit nagyon megszerettem, az a hátsó tárcsa volt, a 350D gombjaihoz képest nagyságrendekkel könnyebben használható. Sokáig nem is éreztem a korlátait a gépnek, de Pekingben volt néhány olyan helyzet, amikor kevés volt a 30D.

Az egyik korlátozó tényező az érzékelő volt - a laoshani velodromban ahhoz, hogy 1/800 körüli záridőt használhassak, ISO800-at kellett használom, de nem igazán voltam elégedett a képek minőségével. Nem voltak vészesen rosszak, de nem az igazi. A másik a puffer nagysága: 12 másodperc körül tettek meg egy kört a velodromban a versenyzők és a puffer egyszerűen nem ürült ki ennyi idő alatt, így legtöbbször csak minden 2. körben tudtam sorozatot lőni, de akkor is csak némi szerencsével.

Így hazaérkezve elkezdtem böngészni az ebayt és némi vizsgálódás és utánaolvasás után elkezdtem licitálni egy 1D Mark II gépre. Megnyertem, Schladming előtt jött meg egy nappal, azóta boldogan használom, nagy a szerelem és most egy darabig nem tervezek új vázat venni :-)

A végére kívánkozik még azért, hogy kivételesen nem adtam el a régi gépet sem, továbbra is használom a 30D-t, az egyiken van a nagylátó, a másikon tele, így versenyen nem kell cserélgetni az objektíveket, aminek két előnye van: nem koszolódik az érzékelő és nem veszítek időt.

Ti mivel kezdétek a fotózást, mi volt a ti fejlődéstörténetetek?