Még Schladmingban hallottam először, miközben vártam Parti Andrist a befutónál, hogy ez Thomas Frischknecht utolsó világkupa futama, és hogy az év végén visszavonul. Később persze olvastam erről több fórumon is és eszembe jutott csomó régi dolog róla.
Az első emlékem még 1995-ből származik, akkor láttam először élőben, a budapesti világkupán (elég furcsa belegondolni, hogy volt idő, amikor Budapesten volt XC világkupa). Különös verseny volt a csillebérci pályán, az akkor nagy esélyesnek számító Rune Hoydahlnak nem igazán fekhetett a pálya, mert csak 4. lett és Jan Ostergaard nyerte a versenyt egy szivárványszínű Corratec bringával. A bringának nem csak a dizájnja volt különös, de a gumiválasztás is meglehetősen sajátos volt: egy semi-slick gumival nyomta végig a közepesen saras versenyt. Ez azonban nem olyan slick volt, mint a régebben divatos semi slick-ek, amelyeknek oldalt normál mintázatuk volt és futófelület volt egy picit érdesítve, hanem egy teljesen slick gumin volt oldalt néhány 1-3 miliméteres bütyök, maga a futófelület teljesen sima volt. Na így nyerte meg élete első (és utolsó?) világkupáját Ostergaard.
Frischknecht ekkor már menő versenyző volt, ebben az évben megnyerte a világkupa sorozatot (amit még Grundig UCI World Cup-nak hívtak) és abszolút az esélyesek közé számított.
Az 1997-es budapesti világkupáról sok emlékem nincsen, amire emlékeszem, hogy jó idő volt, a magyarok továbbra sem tudtak maradandót alkotni és hogy lett közös képem nagy-nagy kedvencemmel, a női mezőnyben akkor verhetetlennek tűnő Alison Sydorral.
1998-ban ismét jött (ekkor utoljára) világkupa Magyarországra, és pontosan nem emlékszem már, hogy hogyan, de megállapodtam az MBAH-sokkal, hogy kvázi tudósítom őket a versenyről, merthogy nekik minden erejüket felemészti a verseny szervezése és lebonyolítása. Arra már nem emlékszem, hogy ez Dave Ericsson sajnálatos távozása után vagy előtt történt, annyi rémlik, hogy azzal a Nagy Gáborral álltam kapcsolatban, aki akkor főszerkesztő volt és később évekig dolgoztunk együtt, ő, mint a Portfolió.hu értékesítője, én mint online médiatervező.
A futamot Frischknecht nyerte meg, ami ekkor már inkább meglepetés volt, mintsem várható fejlemény, ekkoriban már túl volt pályája csúcsán, még benne volt az első 10-ben, de egyre ritkábban fért oda a dobogóra.
A verseny két okból is emlékezetes maradt. Az egyik, hogy életemben ekkor hívtam el egy lányt randira, mondjuk nem csodálom, hogy nem lett belőle semmi végül, ki az, aki szívesen állna egész nap az esőben és nyakig saras biciklistákat nézzen, akikről azt sem tudja, hogy kicsodák.
Másrészt viszont ott voltam a győzelem megünneplésénél, Frischknechték szállásán. Még a verseny után beszéltem vele és interjút kértem tőle, mondta, hogy oké, de inkább a hotelben, mert le szeretne fürdeni.
Felsétáltam a Normafai Sporthotelhez, úgy 6 óra körül és nem volt nehéz megtalálni őket: a teljes csapat, beleértve a Frischknechtet és a menedzsert is, a seggrészeghez közelítő állapotban rohangált fel és alá és üvöltözve örültek a győzelemnek. Mondom, ekkoriban ez egyre ritkábban történt meg, így érthető volt az öröm.
Hamarosan pedig feltűnt a nap hőse is - bugyiban, melltartóban és erősen kirúzsozva. Ulinak, a menedzsernek feltűnt, hogy ez így nem lesz igazán okés, úgyhogy mondta, hogy majd ő ad interjút, ez olyan, mintha Thomas mondaná, nyugodjak meg. Így végül Ulival beszélgettem, tőlünk pár méterre a diadalmas csapat pezsgőzött a jacuzziban, Frischi pedig néha körberohanta a foyert és mindenkit arconcsókolt - utána napokig nem mostam arcot :-) Kaptam egy Ritchey kormányt és nyerget ajándékba, az egyik városi járkálós bringámon a mai napig ezeket használom.
Legközelebb 2001-ben láttam, ismét egy világkupán, ezúttal Kaprunban. Ide az exit.index.hu révén jutottam el, akkor így hívták az Index extrémsportos oldalát, az ő segítségükkel lettem akkreditálva, fizették az útiköltséget, cserébe kaptak fotókat és egy hosszú cikket.
Úgy tűnik, egyfajta szerencsetalizmánja lehettem Frischknechtnek, mert ez volt az első világkupa verseny, amit 1998 után, hatalmas meglepetésre, meg tudott nyerni. Erre a világkupára még édesapám békebeli Zenitjével mentem, volt hozzá egy fix 50-es objektív és egy zoom, de már nem emlékszem, milyen volt. Vicces volt, ahogy ezzel a cuccal mentem be a fotósok közé, akik a persze már akkor azt a cuccot használták, amit én most kezdek összerakni. Arra nem emlékszem, hogy mennyire voltak digitális vagy filmes gépek ezek, azt tudom csak, hogy vittem 5 tekercs filmet, amit gond nélkül ellőttem, ez a 180 kép ma már olyan kevésnek tűnik...
Amit viszont nem tudtam a Zenitről, mert ritkán használtam, az az volt, hogy ha levettem a borzalmasan randa műbőr tokot (most őszintén, ki fog a sok 1D között műbőr tokkal rohangászni), akkor a váz az illesztékeinél eresztette be a fényt. Mindez azt jelentette, hogy a 25e forintért előhívott fotók 80%-át csúnya, túlexponált csíkok borították - na ekkor mondtam, hogy ennyit a fotózásról, ekkor másfél évig nem fotóztam, majd megvettem első digitális gépemet.
Ezután ismét egy hosszabb hiátus következett be köztem és Frischknecht között, egészen a tavalyi világbajnokságig. Parti Andrist kísértem ki és segítettem a verseny előtt-alatt-után (néhány kép a flickeren erről a hétvégéről). Meglepve láttam, hogy Frischi még mindig bringázik - igaz, most már a 30-40. hely környékén küzdött. Ugyanezt láttam idén Andorrában, a világkupán és Schladmingban is, elismerésre méltóan motiváltnak kell lenni, hogy XXX évesen még mindig versenyezz esőben, sárban, hidegben.
Jövőre tehát hivatalosan visszavonul a versenyzéstől, marad a Ritchey munkatársa, segít a termékfejlesztésben, gondolom fog néhány kisebb versenyen indulni, a 18 éves rutin nem akármilyen segítség és ki tudja, talán feltűnik majd egy-egy masters vb-n.
