Úgy három körül értem ki a pályára. A pálya ismét a város közepén helyezkedik el egy sportközpontban, amelynek központja az a velodrom, ahova a méltán híres Párizs-Roubaix egynapos verseny befutója érkezik.

Ennek a sportcentrumnak a kerítései között található meg a pálya. Amikor először megláttam, kicsit fintorogtam is magamban, gondoltam, megint egy gyors, de nem igazán technikás pálya lesz, mint tavaly a tabori. Ez nagyjából igaz is lenne, de körbejárva a pályát kiderült, hogy van két igazán durva lejtő. Alaphelyzetben is elég meredekek lennének, a bokáig érő sár már csak izgalmasabbá teszi.

Ahogy ilyenkor szokott lenni, legtöbben megálltak a tetején és méregették a meredélyt, főleg a juniorok és az U23-asok, az elitek jellemzően egyből nekivágtak.

Az egyéb akadályok is megvannak, szokás szerint, van homokágy, majdnem térdig érő homokkal és 40 centis palló keresztben.

A gyilkos meredély volt a csúcspontja a pályának, a többi közepesen unalmas egyenes, elég csúnya sárban.

A nap végén mindenki ment még egy utolsó kört a pályán, a szerelőkre pedig várt a hálátlan feladat, hogy letisztítsák a lehetetlenül mocskos bringákat és felkészítsék a holnapi versenyre.