... szerintem egy cylocross világbajnokság helyszínén lehet. Életem egyik legnehezebb versenyfotózása volt a hétvégi világbajnokság.

Most a helyi szervezők bénázásaiba nem mennék bele, arról már meséltem.

Viszont a sportág adottságaiból adódóan nagyon könnyen el lehet szúrni a versenyt, fotós szempontból.

Egyfelől maga a pálya rövid és jellemzően urbánus környezetben van, ez mindenképpen előny, mondjuk egy cross country pályához képest - most pusztán bejárhatóság szempontjából, bár a nézők szempontjából is nagyon élvezetes tud lenni a verseny, mert egy pontról jól szemmel lehet tartani sokszor az egész pályát.

A gond ott kezdődik, hogy a verseny időtartama általában 45 perc, az egy órát csak a férfi elit mezőny tölti ki. Ez ugyan sok kört jelent, azaz sokszor elmegy előtted a mezőny, de kb. feleannyi időd van bejárni a pályát, mint mondjuk a cross country esetén. A legnagyobb nehezítés pedig abból fakad, hogy mivel keresztül-kasul fut a területen (térkép) a pálya, jellemzően csak áteresztő-pontokon keresztül lehet keresztezni a pályát.

Az áteresztő-pontokon persze rettenetes tömeg van, akiket csak nagy ritkán engednek át a cerberusként őrködő őrök. Ilyenkor nincs más megoldás, mint udvariasan de határozottan átnyomni magad a tömegen, sűrűn elnézést kérsz, pár ember lefejeli a gorillapodot, eljutsz az átengedőbácsihoz, ő körülnéz, és jó esetben átenged. A másik oldalon ugyanez. Na ezért tartott az elit férfiak versenyén két és fél körig, amíg eljutottam két másik fotóssal a rajttól kb. fél kilométerre levő U kanyartól a célig.

Közben persze ott van a nyakadban kb. 15 kiló felszerelés, amire a lehetőségekhez mérten azért vigyázni kéne.

De legalább sütött a nap, bele se merek gondolni, milyen lett volna, ha mondjuk még csúszik is a pálya. A -2 fok pont elég volt.