Webkettővel kezdődött, a végére is került egy kicsi, csak hogy kerek legyen a dolog. Ez most egy kicsit keverten lesz énblog és szakma bejegyzés, aki unja, ugorjon.

Van egy weboldal, az a neve neki, hogy meetup.com és az a célkitűzése, hogy egy adott helyen összehozza az azonos dolgok iránt érdeklődőket. Azaz az arizonai álmodozókat. Vagy az oslói fotósokat. Vagy a londoni röplabdásokat.

Általános iskolában ugyanis röplabdáztam, de azóta nem. A meetup.com-on böngészve megláttam a kiírást, miszerint szombaton és vasárnap lesz röplabdázási lehetőség a Regent's Parkban, gondoltam, ideje, hogy felfrissítsem a réges-régi tudást.

A szombattal nem is volt gond, azt leszámítva, hogy az vittem magammal az 1D-t, hogy majd fotózok, csak memóriakártyát nem vittem magammal. Vasárnap nagyon szép idő volt, memóriakártya is volt, minden okésnak tűnt. Aztán próbáltam adni egy blokkot, ami után rosszul érkeztem le a talajra és csúnyán kibicsaklott a bokám, nem is tudtam felállni utána.

Aggódva néztek a többiek, majd némi tanakodás után félrevonszoltak és amikor biztosítottam őket, hogy nem roppant, folytatták, én meg nézegettem a fél teniszlabdát a bokám körül. Volt egy mentős a csapatban, ő mondta, hogy a hazabringázásról szó sem lehet, valaki vigyen haza.

Itt jön be az expat lét: otthon számtalan ismerősömet meg tudtam volna kérni, hogy vigyen haza, itt egy embernek sincs autója, akit ismerek. Meg egyáltalán, mi lesz, ha baj van és begipszelnek? Dimi Izlandon, engem meg, a fekvőgipszben fekve, lassan belep a por??

Hívtam taxit, hazavitt, fekvés, borogatás, polcolás, a négy hónapja tervezett sörözés eszpee-ékkel lemondva. Éjfél körül felkeltem és egyre jobban fájt a lábam. Ennek fele sem tréfa, hugom, mint egészségügyis egész délután oltott, hogy vigyázzak, mert ez akár szakadás is lehet, gondoltam, jó lenne, ha látná orvos. Gyors egyeztetés, szegény szüleimet felverve otthon technikai okok miatt, biztosítás ok, akkor már csak kórházat kell találni. Na és itt jön be megint a webkettő.

Felmegyek az NHS (az itteni Társadalombiztosítás kb.) weboldalára, ahol egyből megtaláltam, hogy hogyan tudom megkeresni az ambulanciát. Ki is listázza a hozzám legközelebb eső, még ésszerű távolságra levő kórházakat, ahol van ma ügyelet. És akkor itt jön a móka: minden kórháznál van két értékelés. Az egyik egy hivatalos, a Healthcare comission értékelése, ez a kiváló és az elfogadható között ingadozott, arra azért kiváncsi lennék, hogy a "Fair" besorolású tényleg van annyira lepukkant, mint a bajai kórház.

A másik értékelés pedig a weboldal regisztrált felhasználóinak a szavazatait összesíti: ajánlaná-e a barátjának a kórházat? Szép.

Ha teljesen őszinte akarok lenni, azért a kérdés felmerül bennem: vajon miért van az, hogy egy "Excellent" kórházat csak 20 százalék ajánl, míg az egyik "Fair" kórházat 60%? Akkor most a jó kórházban csúnyák a nővérek? Vagy rossz a tévéműsor és régiek az újságok a váróban? Nyilván, ennek is megvan a titka, ha lesz időm, kiderítem.

Közben felhívtam az NHS vonalát, ahol egy nővérke végigkérdezett egy folyamatábrát (érzéketlenek-e a lábujjaim, tudom-e mozgatni, nincs-e elfehéredve: nem, nem nem), majd közölte, hogy otthoni terápiat javasol, borogassam, szedjek fájdalomcsillapítót és ibuprofent és 6-8 hétig ne sportoljak.

Meglátom holnap reggel, reméljük, megmarad azért a lábam, ha mégis amputálás lesz a dologból, végigtwitterezem a műtétet majd :-)