Korán érkeztem a versenyközpontba a xco versenyek reggelén és némi képszerkesztés után összeraktam a holmimat és elindultam a női versenyt meglőni. A szervezőknek jár a piros pont, mert biztosítottak quadokat a sajtónak, amikkel gyorsan el lehetett jutni a pálya távolabbi pontjaira. Szerencsére nem nekünk kellett vezetnünk a quadokat, ezt megoldották az egykedvűen dohányzó belgák.

A hivatalos sajtóanyagban olvastam, hogy a rajt után nem sokkal van egy nagyon komoly mászás, gondoltam, ott kéne kezdeni. Odafelé úton "jött szembe" ez a Párduc tank. Houffalize is részese volt az híres ardenneki ütközetnek (tudjátok, erről szól a "Halál 50 órája" című film), ennek állít emléket a tank.

 

Az említett mászáshoz odaérve nem volt könnyű helyet találni, annyian álltak az út mentén. A rajt után hamar odaértek lányok. Először a 70-200-as objektívvel lőttem párat, hogy látszódjon, mennyire sokan voltak: majdnem 100-an neveztek.


 

Ahogy közelebb értek, váltottam a 24-70-es objektívre, de mivel nem tudtam pontosan, hogy akarom megkomponálni a képet, persze, hogy nem lett semmilyen érdekes végeredmény, sőt, kifejezetten béna képek lettek.


 

Kicsit tanácstalan lettem, hogy merre tovább, oda (egyelőre) nem akartam visszamenni, ahol tegnap a juniorokat fotóztam, úgyhogy elmentem az egyik szivatós lejtő-emelkedő kombóhoz, ami közvetlenül a 4X pálya mellett volt. Itt egy hegy tetejére érve előbb egy elég durva DH rész után ugyanoda másztak fel - amikor még én is versenyeztem, kifejezettem gyűlöltem az ilyet.
Sok időm nem maradt, kiraktam egy vakut hát a kanyarba, de ezek a képek sem egészen úgy sültek el, ahogy terveztem, a vaku valahogy nem világította meg annyira a versenyzőket, ahogy szerettem volna.


 

A mászás elég közel volt, oda gyorsan átügettem és a következő kört onnan lőttem. Mivel éreztem, hogy ez a délelőtt nem az enyém, csináltam kötelező, de unalmas képeket, mászás közben.


 

Ezek után kicsit feljebb mentem a pályán, hátha látok valami érdekeset. Találtam egy igéretesnek tűnő kanyart, és mivel volt nálam egy extra Pocket Wizard, amit sikerült a hétvégére kibérelnem, gondoltam, miért ne dobjak fel két vakut. Az egyiket a kanyar belső ívére raktam, hogy megvilágítsa az arcukat, a másikat a külső ívre, hogy hátulról adjon egy kis élfényt. Ez így elméletben jól működött, nagyon büszke voltam magamra, de amikor jött Marga Fullana, kiderült, hogy szart sem ér. Nem jól raktam le a vakukat, nem tudtam jó képkivágást csinálni, mert vagy a vaku lógott bele a képbe, vagy a bringás lógott ki.

Nem erőltettem a dolgot, felszámoltam a vakukat és megint csak lőttem pár biztonságit.

Mivel a pálya elég hosszú volt, csak 3 kört mentek (plusz a felvezető kör), így nem sok lehetőség volt hibázásra, amit pedig én bőven bemutattam ma. Vagyis inkább egyszerűen nem volt ihlet, semmi nem jutott eszembe, ami pedig igen, az nem működött. Azt vettem észre, hogy ilyenkor nem kell erőltetni, nincs mit tenni, meg kell csinálni a biztos képeket és kivárni a jobb napokat.

A múlt héten, két nappal a Föld Napja után megtartották a havonta esedékes Critical Mass-t itt Londonban is.

Azért is volt ez különleges alkalom, mert 15 éves évforduló volt, 15 éve volt először CM Londonban. Szép hagyomány.

Hatra volt kiírva a dolog, alig értem oda időben, nem is tudtam vinni rendes kamerát, csak a Blackberryben levő kamerával tudtam képeket csinálni.

Jó egy óráig semmi nem történt, ami csak azért volt idegesítő, mert így haza tudtam volna menni rendes kameráért, dehát ez van. Így legalább lehetett beszélgetni helyi bringásokkal, meg persze figyelni a bringákat, bringásokat. A nyergem kilazult, pont indulás előtt, egy srác pont tette el a szerszámot, odaszaladtam hozzá elkérni az imbuszkulcsot, amikor hallottam, hogy a barátnője mondd neki valamit magyarul, kiderült, hogy ők is magyarok voltak - ennyire kicsi azért nem lehet a világ, gondoltam.

Hétkor végre elindultunk, némi kerülővel, de szabályosan felmentünk a Waterloo Bridge-re, majd onnan a parlament felé vettük az irányt. Az autósok nagyjából hasonlóan reagáltak, mint otthon: a nagyja nyugodt volt, a maradék egyik fele anyázott, a másik fele gratulált.

A parlamentnél ment az integetés a sri-lankai tüntetőknek. Itt eléggé bedugult a forgalom, a téren majdnem 20 percig ácsorogtunk, mire el tudtunk indulni - ugyanabba az irányba, ahonnan jöttünk. 

Szemben a Big Bennel. Itt próbáltunk visszafordulni a Parliament Streetre. Innen már viszonylag sima volt az út, elindultunk észak felé. Hamarosan kiderült, hogy ugyan nagyon közel fogunk elhaladni a lakáshoz, ahol lakom, utána a menet visszamegy, egészen délre (Elephant and Castle), amihez nem nagyon volt már kedvem, tekintettel a hidegre, de így is megtettem a magamét.

Így zajlott hát az első londoni Critical Mass-em, reméljük, lesz több is.

Tudom, olcsó húsnak híg a leve, de hogy a múlt héten a Jessops-ban vásárolt kártyaolvasó konkrétan szétizéljon 6 gigányi képet, azt azért mégiscsak túlzásnak érzem. Most imádkozom, hogy a leletmentő program megtalálja a képeket. És holnap megyek venni egy szájbavert Lexar kártyaolvasót. Velem nem szúrnak ki.

Update: a leletmentő program megtalálta a képeket, úgyhogy csak simán szakadjon be a körömágya aki csinálta ezt a szart.

A junior versenyek után kiugrottam Andrishoz Bastogne-ba, beszélgettünk kicsit, majd hódolva rég elmúlt hadtörténeti mániámnak, fotózkodtam egy emléktank előtt. 15 évvel ezelőtt az év élménye lett volna, így múlik el a világ dicsősége.

Mire visszaértem a versenyközpontba, már javában gyakoroltak a 4X-osok. A pályánk az alsó szakaszán kerestem egy helyet és némi nézelődés után sikerült is találni egy igéretes pontot. Szinte egyből megcsináltam, amit kigondoltam.

Mivel folyamatosan sötétedett, arra gondoltam, hogy kicsit még lehetne javítani a dolgon, ha a kanyarból kijövős részre tennék egy vakut. A fő fényt továbbra is a nap adná, de szépen meg lenne világítva az arcuk is. Némi próbálgatás után sikerült meglett ez a kép is.

Újabb helyet kerestem, de messzire nem mentem. A fent látható kanyar után jött egy közepes ugrató, ahova elég nagy sebességgel érkeztek meg, így majdnem mindenki ugratott. Leraktam az aljába egy vakut és kicsit lejjebb mentem. Ahogy egyre inkább sötétedett, egyre inkább jött elő az a kép, amit látni szerettem volna. Itt éppen a később ezüstérmes Dan Atherton ugrik valamelyik elődöntőben.

Az ugrató után jött egy kanyar és még több ugrató (a pályán átlag 25%-os volt a lejtés). Kitaláljátok, mit történt? Igen, leraktam a vakut, kicsit odébb mentem és vártam. Egyre sötétebb lett, úgyhogy lassan lehetett látni már a mesterséges megvilágítás lámpáit is. Ez már a vége felé volt, és nem tudtam eldönteni, hogy maradjak itt a legvégéig, vagy próbáljak találni valami mást a döntő két futamra.

A múltkor írta Mark J. Rebilas blogján, hogy mutat pár elrontott képet is, mert mindig csak a jó képet rakja fel és ebből azt hihetné az ember, hogy mindig minden tökéletes. Hát ezt én is eltoltam most. Visszamentem kicsit feljebb, a dupla ugratóra és nagylátószöggel szerettem volna elkapni az ugratást. Hát, a lenti kép lett a legjobb, de az is szar. Szóval benne van a játékban, hogy próbálkozik az ember és nem jön össze.

Rohanok, mert hamarosan kezdődik a 4X döntő és előtt még Andrissal is akarok találkozni, úgyhogy most csak képek, remélhetőleg később lesz időm szöveget is írni.

Az akkreditáció felmarkolása után lecuccoltam és elindultam körülnézni. Nyilván egy régi ismerősbe botlottam, Andris pont indult pályabejárásra. Sietett tovább, mert vártak rá a csapattársai, de azért lőttem egy képet róla, még nem láttam az új mezében például.

Közel tíz óra, kompozással és némi alvással tarkított vezetés után végre megérkeztem Houffalize-be. Persze a szokásos köcsögösködés (a sajtóközpontot csak úgy közelítheted meg ha van akkreditációd (vagy fizetsz 6 eurót), akkreditációt csak a sajtóközpontban lehet szerezni. Mindegy, megvan.

Most beszéltem Parti Andrissal, hamarosan leérnek ők is a faluba a szállásukról, váltok vele pár szót, aztán kimegyek megnézni a pályát a délután kezdődő junior verseny előtt.

A hétvégén megyek Houffalize-ba, ahol a montis világkupa következő állomása lesz. Szombaton a juniorok fognak versenyezni, illetve este lesz 4X, vasárnap pedig a két xco futam. Valószínüleg ismét lesz folyamatos tudósítás, meg persze figyeljétek a twittert is. Megyek is aludni, sikerült a hajnal négy órás komppal büntetnem magam.

Még február közepe felé láttam az erősen közepes "International" c. filmet, kivételesen moziban. A film előtti reklámblokkban láttam nagyban is a híres T-Mobile-os flashmob reklámot, tudjátok, amikor táncolnak a Liverpool Station pályaudvaron a fizetett táncosok. Égjen le a szőr a lábamről, de nekem nagyon tetszett, különösen moziban volt látványos.

Ezek után Dimi, kedves fotóblogger és kocsmatudós barátom irányította rá a figyelmemet, hogy lesz folytatás, mégpedig ma, a Trafalgar Squarenél. Mivel úgyis mentem be a városba a Fixed című fixis magazin bemutatójára, gondoltam, útba ejtem. 6-tól 7-ig volt meghirdetve a dolog, hat után valamivel értem oda.

A lezárt területre egy bizonyos mennyiség felett már nem engedtek be embert, hogy ne legyen veszélyesen nagy tömeg. Az elkerítésre azért is szükség volt, mert a bent tartózkodók jelenlétükkel hozzájárultak ahhoz, hogy tömegjelenetekben látszódjanak, ezt nagy táblákkal tudatták a népekkel. Továbbá a legtöbb emberrel egy modell release-t is aláírattak, ha esetleg közelképen is fel szeretnék használni a valakiről készült részt.

A téma ezúttal nem a tánc volt, hanem "Singalong" néven futott, ami gyakorlatilag karaoke volt: a tér közepén felállított óriási kivetítőn futott ismert számok szövege (Hey Jude, a többire nem emlékszem, de kb. hasonlóan híres, az a fajta szám, aminek mindenki tudja a szövegét, még én is, pedig dalszövegben gyenge vagyok), ezt énekelte a tömeg, közben a kamerák pásztázták az arcokat, amint azok önfeledten énekeltek.

Ilyen kamerás csapatok járták a tömeget és vették közelről a tényleg nagyon jól szórakozó és önfeledten éneklő embereket.

Az egyik számnál a kamera véletlenül megtalálta a, véletlenül, itt, véletlenül, pont éneklő Pinket is, ezzel tovább fokozva a rendezvény kiemelkedő spontaneitását. Ennél a pontnál viszont elkezdett vérezni az orrom. Ennek nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget - akkor. Mindössze bedugtam az orrom egy darab papírzsebkendővel, mint máskor is. Tegnap este már amúgy is nagy sikerem volt a nőknél: Dimiékkel mentünk haza egy pubból, orrvérzés, zsebkendő be az orromba. A buszmegállóban pedig nagyon nézett egy fiatal lány. EGYÉRTELMŰ volt, hogy daliás testalkatom és jóképűségem sarkallta a bámulásra és NEM az orromból kilógó 5 centis papírzsebkendő.

Kicsit feljebb mentem, ahol egy vidáman éneklő családot kezdett el venni a kamera, lelkesen persze elkezdtem fotózni. Nagy volt az öröm, amikor viszontlátták magukat a központi nagy kivetítőn.

Utána kicsit odébbfordultam és babráltam a gépemmel. Arra figyeltem fel, hogy elkezdenek sikoltozni körülöttem és lökdösni. WTF? Jobbra nézek és akkor látom, hogy engem vesz a kamera. Sikoltozás, én meg kint vagyok a nagy képernyőn. Lányos zavaromban először visszalövök, ezen még a kamerások is jót röhögnek, majd próbálok elsurrani. Nem megy. jön utánam egy hosztesz, hogy olyan mókás az orromból lógó zsebkendődarab, hogy lécci-lécci-lécci, menjek vissza énekelni. Ha bekerülök a végső verzióba, még pénzt is kapok, a hírnévről nem is beszélve. Egy pillanatra bevillant, ahogy egy 20 000 bankóval rágyújtok egy szivarra, majd a meztelen szupermodellek melléről szívom fel a kokaint. Csoda, hogy nem tudtam nemet mondani?

A számot persze nem ismertem, de azért vidáman énekeltem, orromból vidáman lógott a papírzsebkendő darab, de én csak a privát jetre és a como-i tó melletti villára tudtam gondolni. Aztán persze jött egy másik hosztesz és aláíratta velem a release-t. Kijózanodtam egy pillanat alatt - 500 fonT kapok, HA bevágják a részemet a végső szpotba. Meg nyilván Monty Python-e magasságokba fogok emelkedni: Az Ember, Akinek Zsebkendő Lógott Az Orrából És Ezt Mókásnak Gondolta.

A végét egy Hey Jude-dal ünnepeltük meg és én kicsit megtapasztaltam, milyen lehet sztárnak lenni. A bátortalanabbak messzebbről mutogattak rám, de volt aki mellém állította a fiát és fényképezkedtünk, hiszen HÍRES vagyok, tudjátok, ő az a srác Akinek Papírzsebkendő Lóg Az Orrából.

Hát így esett, hogy huszon-egynéhány év elteltével zajos sikerrel tértem vissza a showbusiness fülledt világába. Ha tényleg bekerülök a szpotba, azt meg úgyis lebloggolom.

Avagy elkészült a time lapse videó a hétfői mókáról, nem az igazi, dehát ez van, ha nem állványról fotóz az ember.