Az év eleje kicsit döcögősen indult bringaversenyek szempontjából, de aztán májustól nem volt hónap, hogy ne lett volna valami. Íme, a legjobb cross-country és cyclo-cross képek.

Szűk két éve kezdtem bele egy mókás projektbe a flickeren: egy éven keresztül mindennap készítettem magamról egy önarcképet. A kísérlet sikerült, legtöbbször élveztem, persze sokszor volt olyan nap, amikor nem sikerült jó képet csinálni magamról, de a két alapvető célomat elértem:

• mókás emlékek maradtak fontos eseményekről
• megpróbáltam mindennap valami mást kihozni ugyanabból a témából

Hozzászokva a projekthez, amint végetért, belekezdtem a második szezonba, de ez már nem volt olyan sikeres, 102 nap után, Pekingből a hazajőve meguntam és abbahagytam.

Azután London kapcsán kezdett el birizgálni, hogy kéne megint csinálni. Mindenki mondta, hogy majd meséljek, milyen, meg hogy mutassam majd meg, hogy hol lakom stb. Így végülis egyszerűbb mindenkinek megmutatni, hogy milyen is ott és hát idén is sok minden fog történni. Úgyhogy fogadjátok szeretettel a harmadik 365 napos projektet, elérhető a flickr-en, ha rákattintotok a 365days cimkére a kép mellett, akkor még rss feed is van.

Pénteken sok kedves embert láttam vendégül, hogy még egyszer összejöjjünk, mielőtt kimegyek Londonba. Nagyon sokan eljöttek, mindenki kedves volt és jófej, mókás volt életem különböző területeiről jövő ismerőseim, barátaim keveredését látni. Köszönöm, hogy eljöttetek, de legközelebb azt hiszem, nem fogom keverni a sört a pálinkával, a kubai rummal, whisky-vel és barackpálinkával.

Sokszor megtalálnak olvasók és barátok is azzal a kérdéssel, hogy milyen gépet vegyenek. Ilyenkor mindig elmondom a szempontjaimat és bár ős-Canon-os vagyok, nem evangelizálok feltétlenül, mert ami nekem bejön, lehet, hogy másnak nem.

Nemrég kérdezte valaki, hogy mit érdemes venni: egy vadiúj prosumer gépet (Canon 50D) vagy egy régi profi gépet (Canon 1D v. 1Ds Mark II). Árban nagyjából ugyanott vagyunk, az 1D Mark II-esek úgy 700-900 angol font körül járnak, az 1Ds Mark II-esek úgy 1200-1500 font körül. Ezek az összegek nagyjából megegyeznek egy új 50D árával.

Először érdemes megnézni, hogy tudásban milyen különbségek vannak:

Összefoglalva az EOS 1D Mark II előnyei

• nagyobb érzékelő, szebb képek, hiába nagyobb az 50D felbontása
• finomabban állítható ISO értékek, kevés fénynél jól jöhet
• 1.3x szorzó: itt nem hirdetek győztest, ha nagylátószögről van szó, akkor jobb az 1.3, ha teléről, akkor jól tud jönni az 1.6
• a 45 pontos autofókusz egy csodálatos dolog, sokkal pontosabban meg lehet adni, hogy a kép melyik részére fókuszáljon, sőt, be lehet állítani a Custom Function-ök között, hogy ne egy, hanem egy 5 vagy 11 pontos fókuszpont-csoportra állítson élességet
• a sorozatfelvételben egyértelműen gyorsabb, hacsak nem JPEG-ben fotózol. RAW-ban még mindig jobb az 1D és mielőtt még megjegyzést tesz valaki: igenis van olyan helyzet, amikor ezt ki lehet haszálni teljesen, főleg sportfotózásnál

És amiben az 50D jobb:

• a nagyobb felbontás nem nagyon tud érvényesülni a kisebb érzékelő miatt, ezért nem jár a teljes pont
• pontosabb fénymérés
• tudja az UDMA szabványt, ami a jPEG sorozatnál jön jól (90 képig tud lőni) és a képek lementésénél, akár 3x gyorsabb is lehet, szemben a hagyományos mosópornál kártyánál
• az sRAW lehetőség nagy segítség lehet, ha tudod, hogy nem óriásplakátra fogsz dolgozni és ezért nincs szükséged egy hatalmas felbontású file-ra, de nem szeretnél lemondani a RAW előnyeiről az utómunka során. Több tesztet is olvastam, de mindenhol dicsérik az sRAW képek minőségét
• Nagy hátsó kijelző és Liveview, ami nagyon hasznos tud lenni, ha nem tudsz belenézni a keresőbe
• Könnyű kezelhetőség: az 1D csak a Mark III sorozatban kapta meg azokat a kezelőszerveket, amik már a 30D-n is rajta voltak (kis joystick, SET gomb a hátsó tárcsán stb.), persze 2004-ben hozták ki, de akkor is idegesítő tud lenni néha a kezelőszervek bonyolultsága

Meg kell még persze említeni az 1D kapcsán, hogy magában rejti a használt cikkek kockázatát. Azaz soha nem tudhatjuk biztosan, hogy amit megvettünk, nem fog esetleg elromlani a következő kattintásnál.

Ki lehet nevetni, de én hiszek valamiféle fotófelszerelés-karmában, mert eddig én is mindig egyenes voltam az általom eladott holmikkal kapcsolatban és én is mindig ugyanazt kaptam, amit igért az eladó, egyáltalán, semmilyen módon nem lettem eddig átverve, legyen az ebay vagy Vatera. 

Persze kellő körültekintéssel kell eljárni, de ahogy a fentiekből is kiderült, lehet, hogy érdemesebb egy régebbi, de profibb, mint egy vadiúj, de sok fontos szempontból kevesebbet tudó kamerát választani. És itt is érvényes a maxima, hogy mindenki olyan gépet válasszon, ami neki a leginkább megfelel.

Itt az új év eleje, ezért végignéztem a tavalyi fotókat, összeszedtem az szerintem legjobb bringás fotóimat, téma szerint csoportosítva.

Először a legjobb downhilles képeketet szedtem össze.

Canon EOS-1D MarkII | Canon EF 70-200 f/2.8L@180 | f/3.2 | 1/640 | ISO320

Schladmingban készült a kép, emlékeim szerint az első verseny, ahol használtam a Pocket Wizardokat. A fenti képen sokadik próbálkozásra sikerült végül a kicsit 40-es évekbeli filmekre hajazó szem-megvilágítás, de mire ide értünk, már csak a középmezőnyt tudtuk lefotózni, a képen a kevéssi ismert, vagy talán inkább ismeretlennek mondható Roman Roschi látható. 
 

Elég hektikus volt ez a karácsony is, ez meg is látszott a frissítések gyakoriságában, pedig többek közt egy igen kiváló ajándékot is kaptam.

Fruzsi átadott 5 pici csomagot, amit meghatározott sorrendben kellett kibontanom.
Ez volt az első
Oké, ez egy bicikli. Kaptam egy biciklit? Nem.

Oké, ezek mi vagyunk, bár szerintem én ennél azért pocakosabb vagyok, de akkor ez most azt jelenti, hogy kaptunk egy közös biciklit? Nem.

Hollandia, ez egyértelmű, de hogy kapcsolódik ez hozzánk és a biciklihez? Azon túl, hogy mindketten szeretünk bringázni és voltunk már Hollandiában is.

Na, itt jöttem rá, hogy miről van szó! Az időpontból ugyanis eszembe jutott, hogy pont akkor van a cyclocross világbajnokság. Csak nem oda megyünk? De!

És Eurostar vonattal fogok odajutni! Yeah! Mármint Brüsszelig, oda érkezik majd Fruzsi gépe is, onnan pedig bérelt autóval tovább Hoogerheide-be. Yeah!

Hát ezt kaptam karácsonyra. És ti mit kaptatok?

Egy újabb régi adósság, de ez már majdnem napra pontosan egy éve történt.

Kriszta Robija szerzett valahonnan egy japán pályabringát még tavaly ősszel. Nem sokkal utána vettük észre, hogy lesz egy "Év biciklije 2007" bringaszépségverseny a Bikemag szervezésében, gondoltuk, érdemes lenne rá nevezni.

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az utolsó pillanatban volt csak időnk megcsinálni a képeket, ami persze leszűkítette a lehetőségeinket, így végül az utolsóelőtti napon kimentünk a Millire.

Bőven fagypont alatti idő volt, ami két szempontból is megnehezítette a fotózást. Egyrészt az előtte leesett hó ráfagyott a pályára, ezért nagyon kellett figyelni, hogy le ne csússzunk a pálya aljára. Másrészt már 1-2 perc után annyira elgémberedtek az ujjaim, hogy alig tudtam tartani gépet - ez sajnos látszott is a végső képeknél, nagyon sok be volt mozdulva.

A bringát damilokkal kötöztük ki a korláthoz, ezeket szükség esetén kiretusáltuk, de ennek ellenére behatárolta a lehetőségeinket az időjárás, volt néhány olyan szög, ahonnan nem tudtam fotózni, annyira csúszott a beton.

30 perc után nem bírtuk tovább és bementünk a melegre, nem teljesen elégedetten, de azt hiszem, azon a napon kihoztuk a maximumot.

A bringa persze nem lett az év bringája a szavazáson, de azért a fixik versenyét megnyerte Kriszta.

Egy kis egoblogolás következik.

Mostanában ritkábban frissült a blog, aminek a hidegen és a versenyek hiányán túl az is az oka, hogy a múlt héten véglegesedett, hogy januártól az munkahelyem londoni központjában fogok dolgozni. Nagyjából ennyi biztos, hogy mikor megyek, mit fogok csinálni és a többi részlet egyelőre homályos.

A blog is fog változni valamennyire, a városi bringás ezentúl urban cyclist lesz gondolom és magyar versenyek helyett brit kupafutamokra fogok járni, de ez úgyis ki fog alakulni. 

További változások is lesznek a bloggal kapcsolatban, de ezekről majd később.

Addig is szeretnék viszont mindenkinek boldog karácsonyt kívánni.

Nyáron kezdtem el a városi bringás sorozatot, ami egészen jól haladt, de az utóbbi időben nem nagyon volt frissítés, aminek megvolt az oka: sokkal kevesebb a bringás. Hiába állok ki bringások által sokat használt utakra, érezhetően kevesebben bringáznak ebben az időben - és ők is mindig az út másik oldalán. 

Persze azt is beismerem, hogy még mindig többen bringáznak, mint tavaly, vagy azelőtti teleken.

Úgyhogy hajrá, és ha láttok egy fagyos kezű fotóst a bringaút mentén álldigálni, ne habozzatok megállni :-)

Régi képeket rendezgettem és előkerült egy tavaly májusi bringafotózás. Ezt a sorozatot több, mint másfél éve őrizgetem, de mindig volt valami fontosabb, amit meg kellett csinálnom.

Krisztával pár héttel korábban ismerkedtem meg és első talákozásunk alkalmával nagy büszkén mutogatta a frissen festett rózsaszín fixijét.

Két szempontból is fontos találkozás volt. Egyrészt kipróbáltam és utána akartam magamnak egy fixit. Másrészt annyira tetszett a bringa, hogy felajánlottam, hogy fotózzuk le valahol. Már nem emlékszem, kinek az ötlete volt, de végül egy hosszú hétvége egyik napján a MüPánál kötöttünk ki.

Itt volt az első helyszín, a vízesés-jellegű szökőkút. Egy darabig gondolkodtunk, hogy felrakjuk-e a bringát, majd végül feldobtuk és elkezdtem kattintgatni. Nem kellett sokáig várnunk, mire a rend éber biztonsági őrei megjelentek és udvariasan megkértek, hogy vegyük le a bringát. Teljesen normálisak voltak, de hiába kérleltük őket, mondták, hogy bentről figyelik őket, nem lehet, így pár kép után mentünk is tovább.

Itt elég sokáig próbálkoztam kihozni valami érdekeset a váz és a mögötte levő vonalak játékából, de ez kevéssé sikerült, legalábbis mostani szemmel már így gondolom.

Egy újabb kép, ami nem sikerült a legjobban. Ismét a vonalakkal szerettem volna játszani. Én lefeküdtem a földre, Kriszta pedig a talajjal párhuzamosan tartotta a bringát kb. mellmagasságban. Azonban vagy az ég volt túlexponálva, vagy a bringa alul (mint itt). A külső vaku nem volt nálam, úgyhogy ezzel a képpel is csak annyit értünk el, hogy a rakodóöböl biztonsági őre, ismét udvariasan, megkért, hogy bármit is csinálunk itt, azt ne itt csináljuk.

Ez már a Lágymányosi híd alatt készült, ezúttal konfliktus és gond nélkül, háttérnek érdekes graffittiket használva

Elég nyilvánvaló képi vicc, utólag annyira nem vagyok rá büszke, ott mókásabbnak tűnt.

A háttérben a csepeli hév látható, a bringát pedig szerencsésen megtartotta egy használaton kívüli fémszerkezet rácsa.

Mindenkinek megvan az az érzés, amikor valami visszafordíthatatlan történik és te érzed, hogy meg fog történni és semmit sem tehetsz ellene? Na, ez egy ilyen helyzet volt. A híd lábán volt egy 3x3 méteres betonkocka, amire fel tudtam kapaszkodni, gondoltam, innen kiváló képeket fogok csinálni a bicikliról. Kriszta fel is adta a frissan festett és összerakott fixit, nekitámasztottam a kiálló vasdarabnak és elkezdtem kattintgatni. Egyszercsak egy fuvallat felborította a biciklit ami lebucskázott a betonkocka mellé. Én slow-mo-ban láttam az egészet és csak a fejemet tudtam fogni, a bringát már nem. Le se mertem nézni, de Kriszta vidáman konstatálta, hogy semmi baja a bringának.
Gondolom, azt nem kell mondanom, hogy a képek nem lettek különösebben jók, úgyhogy nem érte meg a macerát az egész.

Nem tudtam szabadulni a vonalak vonzásából, ezúttal az én régi versenymontim és a gyönyörű, légies fixi közötti kontrasztot próbáltam elkapni, több-kevesebb sikerrel. Eközben Kriszta pisilni ment a MüPába. Hosszú nap volt, sok izgalommal.

Gobbi Hilda is futár volt, rakta is nyélen.

Itt pedig már az emlékkép készül a 365 napos önarcképprojekthez, némi quesadilla után a Balettcipőnél.