Ennek így magyarul sok értelme nincs, pedig ez a neve angolulannak az evezős versenynek, ahol ma jártam.
A versenyt a Chiswick Bridge és a Putney Bridge között elterülő 7 mérföldes Temze-szakazon rendezik meg minden évben, az egyik legfontosabb helyi verseny - a nagyságát jelzi, hogy 300 kormányos nyolcas egység vett részt a versenyen. Ez egyébként az a versenyszám, amikor nyolcan ülnek egy hajóban, mindenkinek egy evezője van és hátul ül egy kisméretű hajcsár, aki kormányoz és diktálja a tempót.
Kiváló Dimi fotóblogger kollégával dél körül értünk a starthoz, ahol már gyülekezett a 300 egység. Az dolog apropóját az adta, hogy a 156-s hajóban Fruzsi egyik barátnője evezett, kár, hogy nem alakult túl jól a verseny számukra, a hajó megsérült még a rajt előtt ugyanis, így csak jelentős szervezés és szerelés után tudtak az utolsók között elrajtolni.
A verseny a vasútihíd előtt kezdődött, a bemelegítés után mind a 300 hajó szépen sorban várt a sorára, hogy elrajtolhasson. Elég komoly szívás a végén rajtolni, így a sorrendet sorsolással döntik el, hogy ne legyen sértődés.
Én csak kajakoztam, ott nem kellett a vízbe gázolni, itt viszont legalább kétszer: amikor a hajót vízreteszik és amikor onnan kiveszik. Az igaz britek ezt megoldják mezitláb is, a nyápicok viszont gumicsizmát húznak, mielőtt a 3 fokos vízbe beleugranának lábszárközépig.
Egy szerencsés csapat, amely viszonylag az elejéről indulhatott.
Egy másik szerencsés csapat, akik pedig napsütésben evezhettek. Az idő nem volt kifejezetten rossz, de 10 foknál sokkal melegebb nem lehetett, bár gondolom ez lehetett a legkisebb gondjuk.
Nagyon sokan szurkoltak végig a pályán, az igazán elszántaknak rajtlistájuk is volt, úgy azért követhetőbb volt a verseny.
Nem nagyon tudtuk eldönteni, hogy milyen gyorsan mehettek, egészen addig, míg a bringára nem ültünk és el nem indultunk lefelé, a célhoz és próbáltuk tartani a tempót a lányokkal. Na akkor kiderült, hogy nagyon gyorsak.
A kormányos csak egy kis sapkás diktátornak tűnhet kívülről, de elég fontos szerepe van, a kiabáláson túl is. Ez pedig a terrorizáláson túl a kormányás. Így kívülről nem tűnt túl bonyolult dolognak, de a korábban említett ismerős lány hajója a kormányos miatt sérült meg, a fenti képen pedig majdnem egymásnak ütközött a két hajó, végül csak a lapátokkal kardoztak egy kicsit a lányok.
Ez pedig már a befutó után, a kisszámú külfödi csapatok egyike, egy olasz csapat örül. Szicíliából jöttek, feltehetően nem repülővel, nem irigylem őket a hazaút miatt.
Az olaszok nyápicok, mert gumicsizmáznak.
Sok mese nincs, a lányoknak kell felcipelni a hajót. Dimivel próbáltuk megsaccolni, hogy hány kilós lehet egy ilyen hajó, úgy 150 kilóra tettük. Pontos adatot nem tudtunk meg, utánanéztem a neten, egy 30 000 USD-be kerülő hajó 100 kg-ot nyomott, gondolom a sima hajót ennél valamivel nehezebben lehetnek, úgyhogy a 150 kg nagyjából helyes lehet. Ha valakinek van pontos infója, ne habozzon megosztani a közzel!
A Vesta Rowing Club csónakháza, elmaradhatatlan motoros bádog dingivel.
Hát igen, az élet nem áll mindig meztelen női hátsókból, hasítottbőr cipőkből és nagy fényerejű objektívekből. Így nézett ki Andi keze a verseny után. Egy dolog vigasztalt: önként vállalta és még élvezte is.
