A vasárnapi versenyen számos madison-típusú futamot rendeztek. Nem igazán tudtam, hogy mit is jelent ez, de most világossá vált.

A lényege az, hogy kétfős csapatok versenyeznek, és mindig az elől levő versenyző helyzete, eredménye számít. Ezidő alatt a másik pihenhet, azaz lassabban teker körbe a pályán, majd a taktikának megfelelően ismét felgyorsít és átveszi a képzeletbeli stafétát.

Na, ez a része a legérdekesebb a madisonnak.  Ugyanis a megfelelő pillanatban megfogja egymást kezét a két csapattárs, és a gyorsabban menő (tehát aki eddig ment gyorsan) parittyaként továbblöki társát (aki eddig pihent és lassabban ment).

Ettől kicsit olyanná válik az egész, mintha váltóbotot adogatnának egymásnak, az elején azt hittem, hogy valamilyen csipet adogatnak egymásnak, de aztán kiderült, hogy csak lendületet adnak. A dolgot persze nehezíti a körülötted tekerő és szintén a párját kereső/lendítő 40 bringás.

Legalábbis legtöbbször. Az egyik futam során, ahol csak a kétfős párosok versenyeztek az óra ellen, az egyik angol srác rosszul lendítette meg a párját, aki emiatt hatalmasat esett, baja nem lett, de persze feladták a versenyt. Az elejét éppenhogy el tudtam kapni egy picit az alábbi videón.

Madison crash from cyclingphoto on Vimeo
Szóval a madison mókás, most már legalább tudom, mire érdemes figyelni.

A tegnapi versenynek volt egy megható része is. Ezzel a versennyel búcsúzott aktív pályafutásától a velem nagyjából egyidős francia, Arnaud Tournant.

Csakis a négy hónapnyi korkülönbség lehet az oka, hogy ő 15-szörös világbajnok, én meg nem. Más okot egyelőre nem tudok, mindenesetre próbálom összevetni pályafutásunkat, hogy kiderüljön, hol csúszott le a dolog.

Tournant Roubaixban született, 1978-ban. Én is voltam Roubaixban, igaz, idén először, ez mindenképpen fontos tényező lehet a jelek szerint, korábban kellett volna eljutnom Roubaixba.

1996-ban tűnt fel, a juniorok világbajnokságán ezüstérmes lett, ekkor már látszott, hogy a pályabringázás az ő világa. Nekem sajnos érettségire kellett ezidőtájt készülnöm, ezért szó sem lehetett arról az edzésmennyiségről, amit neki kellhetett teljesíteni. Nem mintha nem ment volna nekem is, de anyámék a tanulást erőltették. Azt mondták, az iskola az első. Nem is éltetett 8000 ember a manchesteri velodromban. Köszi.

1997-től a felnöttek között kezdett versenyezni, 2004-ig minden évben legalább dobogós helyet el tudott érni valamelyik számban, bár fő száma az 1 km sprint volt.Sajnos szüleim továbbra sem vettek pályakerékpárt születésnapomra, így továbbra sem tudott elkezdődni pályakerékpárosi karrierem, így inkább a hegyikerékpár felé kacsintgattam, inkább kevesebb, mint több sikerrel, bár 1999-ben egy korosztályos hegyi-időfutam Budapest bajnoki cím összejött. Zárójelben kérdezem meg a kedves olvasókat, hogy szerintük hogy kell írni a "hegyi-időfutam Budapest bajnokság" kifejezést? Mert szerintem nem így, de a hogyanra nem volt jobb ötletem.

2000-ben dönti meg először az 1 km táv világrekordját 1:00.148-as eredménnyel. Ehhez persze magaslatra kellett utazni, amit akkor, másodéves egyetemistaként nem engedhettem meg magamnak, így maradt a montizás, mert önálló keresetem nem lévén, továbbra sem kaptam pályabringát szüleimtől.

via Gettyimages

2004-ben állítja be a jelenleg is érvényes világrekordot 58.875-ös idővel, ami nem rossz, igaz, ehhez még feljebb kellett utaznia, a közel 4000 méteres magasságban fekvő bolíviai La Pazba. La Paz Bolívia Amsterdamja, a hivatalos főváros Sucre, a bolíviai Hága. Itt már csak két évvel vagyok elmaradva, 2006-ban magam is felmértem a terepet La Pazban dél-amerikai túrám során, de akkor meg már fotóscuccokba öltem a pénzem, szóval nem tudtam volna venni egy rendes pályabringát, szarral meg nem kezd el tekerni az ember.
Az 58 másodperces 1 km annyira jó idő egyébként, hogy a magát Pekingben szana-széjjel nyerő Chris Hoy sem tudta megdönteni, csak nagyon megközelíteni.

2007-ben elhatározom magam, vettem egy fixit, hogy szokjam a fix hajtást, ő éppen ismét világbajnok lett, tizennegyedik alkalommal. Természetesen nem adtam fel.

Ott voltunk tavaly mindketten Pekingben, ő egy csapat-ezüstig vitte, én meg ettem gőzben főtt batyut, szóval mindketten eredményesek voltunk, igaz, én lefotóztam őt, ő meg nem engem.

Idén januárban aztán beláttam, hogy nem nagyon fogom utolérni, tavaly ugyanis beszákolta vb 15. aranyát, persze csapatban. Úgy azért nem annyira nehéz, én is voltam egyszer az MTB főiskolás bajnokságon 3. csapatban, hogy az egyik srác elitben ment az országos bajnoki futamokon, úgyhogy nekem csak a célba kellett érni, hogy meglegyen a bronz, szóval a csapatérmek mindig gyanúsak.

A sportág jelenlegi egyik legnagyobb alakja végül a hétvégi, manchesteri versenyt választotta a búcsú helyszínéül, ahol ugyan már nem nyert semmit, ettől függetlenül a végtelenül korrekt angol közönség végig őt éltette.

Egy rövid videó a búcsúköre utáni köszöntésről:

Arnaud Tournant saying goodbye from cyclingphoto on Vimeo.

Megjelent Chris Hoy is, aki ugyan nem tudott versenyezni a múlt heti koppenhágai világkupán bekövetkezett esése miatt, de régi vetélytársától ő is illő búcsút vett.

A nap végén aztán sor került a nagy találkozóra, a 15-szörös világbajnok és a négyes tanulmányi átlagú kisdobos között. Kedves és közvetlen volt, pedig kettőnk közül csak én voltam a Három kívánságban, mégsem tűnt irígynek.

Egy dolog vigasztal: az öregfiúk világbajnokságán 20 év múlva még elkaphatom.

Addig viszont csak a legjobbakat tudom kívánni neki.

Nem volt internet, erre gondolom ti is rájöttetek.

Londonba érkezésem után nem sokkal olvastam a Revolution versenysorozat záró fordulójáról, gondoltam, ezt érdemes lenne megnézni. A sajtóakkreditációról az péntek este kaptam visszajelzést, úgyhogy az utolsó pillanatban döntöttem el, hogy (le/fel?)megyek Manchesterbe.

A vonatút elég eseménytelen volt, akárcsak az út a stadionig. Maga a stadion a város keleti részén fekszik, nagyjábó, alig kétszáz méterre a kisebbik manchesteri csapat, a Manchester City stadionjától.

A héten annyira behavazott a munka, hogy semmilyen tartalommal nem tudtam előállni. Sajnos a múlt heti versenyre sem tudtam vasárnap elmenni, képtelen voltam reggel hétkor felkelni vasárnap az egész heti rohanás után.

DE.

A hétvégén rendezik meg a Revolution Series idei utolsó versenyét a Manchester Velodromban. Ez egy brit pályabringásversenysorozat, már a hatodik éve rendezik meg, egy évvadban négy verseny van, az idei szezonban ez az utolsó. Természetesen itt lesz minden nagy név a szakágból, Chris Hoy és Victoria Pendleton inkluzíve, úgyhogy izgalmas délutánnak nézünk elébe.

Tekintve, hogy a brit kerékpársport húzószáma jelenleg a pályakerékpározás (Pekingben kis túlzással mindent megnyertek, ahol elindultak), hatalmas érdeklődés várható, a 15 000 csarnok tele lesz, úghogy a hangulat sem lesz rosszabb, mint anno az olimpián.

Délben indul a vonatom, a versenyek ötkor kezdődnek, ha lesz net, akkor folyamatos tudósítás is lesz. Stay tuned.

Tegnap, három heti várakozás után végre megjött a Newswear mellény. 

 
Így néz ki, ha felveszi az ember. Divatkiegészítőnek sem utolsó.

 
Van rajta két nagyobb és két kisebb zseb, teljesen vízálló mindegyik. Méreteit tekintve elég nagyok, hogy akár a 70-200-as objektív is beleférjen.

 
Ennyi cuccnak kéne beleférnie, ezt szoktam egy bringaversenyre vinni - plusz a notebookot, de az úgyis a sajtóközpontban marad, tehát azzal nem kell számolnom.

 
És lőn, pöpecül belefért minden. Minden kéznél van, a súly kiválóan eloszlik a derékon és még amiatt sem kell aggódnom, hogy mi fog megázni. Eddig kiválónak tűni, holnap megyünk egy hely versenyre fotózni, akkor majd gyakorlatban is vizsgázik.

Michael
54

Alan
30

Hosszú kihagyás után ismét van városi bringás, ezentúl Londonból.

Szokás szerint kicsit messziről fogok indítani. Nem vagyok egy nagy Photoshop zsonglőr. Ennek főleg nem elvi okai vannak, sokkal inkább tudásbeli hiányosságok. Az alapokkal természetesen tisztában vagyok, van egy szint, ahonnan csak nagyon lassacskán tudok elmozdulni. Ebben néha segítenek a különböző tutorialok, amelyek megmutatják lépésről lépésre az eredmény kialakulásához vezető utat, így segítve a lelkes olvasók szakmai épülését.

A lényeg, hogy a minap Dustin Snipes blogján volt egy tutorial egy hónapokkal korábbi fotózás utómunkálatairól. Az eredeti poszt is megérdemeli a linket, strobistáknak erősen ajánlott.

Megtetszett és elhatároztam, hogy a tavalyi Parti Andris fotózás egyik képén végigcsinálom a lépéseket.

Az én verzióm:

Nemrég indult útjára az indafotó blogja, és az a megtiszteltetés ért, hogy az első fotós interjú velem készült, az alábbi linken olvashatjátok:

http://indafoto.blog.hu/2009/02/05/indafotosok_hamvas_balint

... szerintem egy cylocross világbajnokság helyszínén lehet. Életem egyik legnehezebb versenyfotózása volt a hétvégi világbajnokság.

Most a helyi szervezők bénázásaiba nem mennék bele, arról már meséltem.